Az első ilyen listát még júliusban írtam és már majdnem el is felejtettem, hogy tovább is van. Ezt a mostanit egy kicsit átvariálom és leszűkítem, aktuálisabbá teszem, enélkül akár órákig is írhatnám.

Amivel rendelkezem a költözéshez/egyetemhez:

• ágy
• ágynemű
• ágytakaró
• írószekrény
• könyvespolc
• komód
• ruhásszekrény
• éjjeliszekrény
• asztali lámpa
• bordó törölközők
• tésztaszűrő
• szív alakú tükörtojás sütő
• elfolyó Dalí-óra (asztali) (akciósan)
• ékszertartó
• egy nagy tábla a falra
• beiratkozáshoz szükséges papírok, fénymásolatok
• lelkesedés

Amivel nem rendelkezem a költözéshez/egyetemhez:

• bátorság
• növények (nem is tudom, kellenek-e)
• szőnyeg (szintén)
• bérlet a mindenfélefajta közlekedéshez
• színházbérlet
• állólámpa
• könyvek
• önbizalom

*magnetos away from my responsibilities* like

(x)

Tegnap értem haza balatonról, hella jó volt, megnéztünk egy csomó filmet (és egyet még én sem láttam közülük, a Beginners ciműt, most atz hazudom, hogy majd írok róla - tényleg szeretnék, de lássuk be, úgy érzem, az a kevés kis tehetségem is elveszett, ami az ajánlózáshoz kellett) és egy rémes, befejezetlen, ám kifejezetten addiktív sorozatot is, a My so-called life-ot, melyben Jared Leto olyan, mint a babapopsi. Emellett reggel hétig beszélgettünk Hucival és nagyon sokat ettünk, szóval most kicsit gurulok, de nem szedtem fel három kilót, mint múlt évben.

Már ott is rámtört párszor a fuck this, i'm not ready for this shit  érzés az egyetemmel kapcsolatban, tegnap este viszont teljes valójában elért, úgyhogy szépen igényesen zokogtam egy kicsit, miközben a Jane Eyre-t olvastam hajnal háromkor (ami mellesleg annyira jó, hogy fáj). Annyira de annyira meg vagyok rettenve ettől az egész új életszakasz-dologtól, hogy próbálok minél kevesebbet gondolni rá, ez azonban nem sikerül túl jól. Főleg, hogy két hét és elkezdődik. A facebook-on már rögtön a ponthirdető partay után beléptem a csoportokba, és nagyon fel voltam pörögve, láttam, hogy milyen csidicsudi jófej mindenki. Eldöntöttem, hogy elmegyek a gt-be, és hogy megpróbálok kibújni ebből a kis burokból, elkezdek többet társaságba járni and all. Aztán megnéztem a gt-trailert, elbátortalanodtam és addig halogattam a dolgot, amíg le nem csúsztam a jelenkezésről. My bad.

Jövő héten fent fogok aludni egyet az albérletben a volt osztálytársammal/barátnőmmel, úgyhogy jelenleg teljes a pánik. Egyedül kell felmennem vonattal, amit nem akarok, egyedül kell odatalálnom a lakáshoz, és csekély esélyt látok arra, hogy ne tévedjek el, valamint másnap egyedül kell elmennem beiratkozni, és ott lesz egy csomó idegen ember és majd mindenki fasza összespanolt állapotban lesz a többiekkel a gt miatt én pedig ott fogok állni egyedül órákig a sorban - ugye nem így lesz? Mindenesetre ez lesz az első alkalom, hogy ottalszom az albérletben, ahogy a barátnőmnek is, szóval nagy filmpartit rendezünk, hogy ne féljünk halálosan minden egyes apró nesztől. Megpróbálok olyan listát összeállítani, amiben nem kizárólag depresszív alkotások vannak, de ez igen nehéz lesz, mivel rájöttem, hogy szinte csak szomorú filmeket nézek. Lélekölés lvl rengeteg.

Közben intéznem kéne a dolgokat, okmányirodába menni és elolvasni mindent az egyetem oldalán és nyomtatni és órarendet nézegetni, ehelyett pánikolok és nem akarok tudni semmiről semmit.

Egy kicsit így érzem magam. Meg így:

És legfőképp így:

Megyek partajozni Huciékkal, csak jövő héten jutok úgy géphez, hogy valami érdemlegeset is tudjak írni. Éjjel még megpróbálkozom valamivel, de kétlem, hogy egy összeszedett poszt alkotására képes lennék jelenleg. Mindenesetre ezeket tervezem:

• game of thrones véleményezés so far
• shame, hunger - gondolatok
• current celebrity crushes - male & female edition
• spirit animals
• ötös számú vágóhíd ajánló
• kiakadás, mert mindjárt egyetemista leszek

Tegnap éjjel elkezdtem írni egy bejegyzést, amolyan személyes-félét, amit ritkán szoktam, de közben elért hozzám is a hír, miszerint Robin Williams meghalt. Gyorsan rákerestem itt-ott, gondoltam, hátha téves híresztelés, de sajnos nem. Depressziós volt és hatvanhárom éves és ez nagyon fiatal kor a halálhoz. Mérhetetlenül szomorú lettem, főleg, hogy a tumblr tele volt ehhez hasonló képekkel, gifekkel, idézetekkel, gondolatokkal, úgyhogy sírdogáltam is egy kicsit (nem tudom, mi volt velem, mert ennyire azért nem szokott megütni egy híres ember halála).

Annyira szerettem őt, nagyon sok filmjét láttam. A Hookot néha naponta megnéztem, akárcsak a Jumanjit; az volt A Gyerekkorom. Ott van a Jack, ami szintén egy nagyon kedves film, egy időben rengeteget adták az HBO-n. Moszkva a Hudson partján, A halászkirály legendája, Mrs Doubtfire, Patch Adams, A kétszáz éves ember, aztán a Hazudós Jakab sok-sok magyar színésszel. Végül a két örök kedvencem, a Holt Költők Társasága és a Good Will Hunting. Nem tudom eldönteni, melyiket szeretem jobban, mindkettő fantasztikus. És természetesen még rengeteg film, de hirtelen ezek jutottak eszembe.

Nagyon szomorú, hogy lassacskán elveszítjük ezeket az embereket, a tehetségeket, akik végigkísérték a gyerekkorunkat és a későbbi éveinket is. Néha azt hiszem, hogy a színészek/zenészek halhatatlanok - és valószínűleg ők is ezt hiszik magukról -, és ilyenkor természetesen beigazolódik, hogy ők is csak emberek. Az viszont biztos, hogy Robin Williams rengeteg ember arcára csalt mosolyt, és látva, hogy tegnap mennyien emlékeznek rá, nos, azt hiszem ez (is) mutatja, hogy a művész jól végezte a dolgát és képes volt adni az embereknek.

Arra gondoltam, hogy az elkövetkezendő napoknak megnézem a kedvenceimet tőle, és majd írok róluk ajánlót, mit szóltok?

- People out here, it's like they don't even know the outside world exists. Might as well be living on the fucking Moon.
- There's all kinds of ghettos in the world.
- It's all one ghetto man, giant gutter in outer space.

A True Detective az HBO saját gyártású sorozata (ez a Game of Thrones után már gyanúsan jónak ígérkezik, nos, az is), melyben egy louisianai sorozatgyilkos utáni hajszát követhetünk nyomon. A nyolc rész tizenhét évet ölel fel, ezalatt megismerhetjük az ügyön dolgozó két nyomozót, Rust Cohle-t és Marty Hartot, valamint a rejtélyt, ami a gyilkosságokat övezi és amiről, úgy tűnik, detektíveinken kívül senki nem akar tudomást venni.

ez a legjobb intro-song a világon

Rituális, hátborzongató gyilkosság 1995-ben, Louisianaban. Prostituáltak és gyerekek tűnnek el, de senki sem keresi őket. Dora Lange megölése és egy kislány eltűnése között azonban olyan kapcsolatot fedez fel Rust és Marty, amely vallási fanatikusokhoz és befolyásos családokhoz ér el. De ha a True Detective csak ennyi lenne!

- This place is like somebody's memory of a town, and the memory is fading. It's like there was never anything here but jungle.
- Stop saying shit like that.

Kb. fél éve néztem végig a sorozatot, úgyhogy kicsit nehéz róla írnom (ez látszik is), főleg úgy, hogy ne spoilerezzem tele az egészet, mert történetileg az első rész mondjuk felét lehetne elmesélni anélkül, hogy ne leplezzek le máris pár fotnos dolgot. A történetvezetés valami hihetetlen, izgalmas, megdöbbentő, naturalisztikus (mondjuk ne tízévesekkel nézzétek). Matthew Mcconaughey-ről eddig talán azt gondoltad, hogy nem jó színész, nos, a Dallas Buyers Club és Rust Cohle szerepe után ezt felül fogod vizsgálni. Mély filozófiai fejtegetésekkel és sötét humorral teszik még színesebbé ezt a sorozatot, valamint rohadt jó karakterekkel és awesome cinematográfiával. Matthew Mcconaughey pedig olyan gyönyörűen dohányozza és vedeli végig az egészet, hogy kedvet kapsz száz cigi elszívásához és bónuszként még a mélydepresszióhoz is, mert ez aztán nem vidám sorozat, inkább olyan, mint egy szomorú, borús blues-dal (what a hasonlat, itt kell abbahagyni, a csúcsony).