Megyek partajozni Huciékkal, csak jövő héten jutok úgy géphez, hogy valami érdemlegeset is tudjak írni. Éjjel még megpróbálkozom valamivel, de kétlem, hogy egy összeszedett poszt alkotására képes lennék jelenleg. Mindenesetre ezeket tervezem:

• game of thrones véleményezés so far
• shame, hunger - gondolatok
• current celebrity crushes - male & female edition
• spirit animals
• ötös számú vágóhíd ajánló
• kiakadás, mert mindjárt egyetemista leszek

Tegnap éjjel elkezdtem írni egy bejegyzést, amolyan személyes-félét, amit ritkán szoktam, de közben elért hozzám is a hír, miszerint Robin Williams meghalt. Gyorsan rákerestem itt-ott, gondoltam, hátha téves híresztelés, de sajnos nem. Depressziós volt és hatvanhárom éves és ez nagyon fiatal kor a halálhoz. Mérhetetlenül szomorú lettem, főleg, hogy a tumblr tele volt ehhez hasonló képekkel, gifekkel, idézetekkel, gondolatokkal, úgyhogy sírdogáltam is egy kicsit (nem tudom, mi volt velem, mert ennyire azért nem szokott megütni egy híres ember halála).

Annyira szerettem őt, nagyon sok filmjét láttam. A Hookot néha naponta megnéztem, akárcsak a Jumanjit; az volt A Gyerekkorom. Ott van a Jack, ami szintén egy nagyon kedves film, egy időben rengeteget adták az HBO-n. Moszkva a Hudson partján, A halászkirály legendája, Mrs Doubtfire, Patch Adams, A kétszáz éves ember, aztán a Hazudós Jakab sok-sok magyar színésszel. Végül a két örök kedvencem, a Holt Költők Társasága és a Good Will Hunting. Nem tudom eldönteni, melyiket szeretem jobban, mindkettő fantasztikus. És természetesen még rengeteg film, de hirtelen ezek jutottak eszembe.

Nagyon szomorú, hogy lassacskán elveszítjük ezeket az embereket, a tehetségeket, akik végigkísérték a gyerekkorunkat és a későbbi éveinket is. Néha azt hiszem, hogy a színészek/zenészek halhatatlanok - és valószínűleg ők is ezt hiszik magukról -, és ilyenkor természetesen beigazolódik, hogy ők is csak emberek. Az viszont biztos, hogy Robin Williams rengeteg ember arcára csalt mosolyt, és látva, hogy tegnap mennyien emlékeznek rá, nos, azt hiszem ez (is) mutatja, hogy a művész jól végezte a dolgát és képes volt adni az embereknek.

Arra gondoltam, hogy az elkövetkezendő napoknak megnézem a kedvenceimet tőle, és majd írok róluk ajánlót, mit szóltok?

Kurt Vonnegut: Ötös számú vágóhíd

Már el is kezdtem, egyelőre nagyon tetszik. Vonnegut-tól még csak az Időomlás volt meg, azzal viszont nem haladtam túl sokat, félre is raktam pár hónapja.

F. Scott Fitzgerald: The Last Tycoon

Már az előző bejegyzésben írtam, hogy ezt anyuéktól kaptam, a Shakespeare and Co. könyvesboltból hozták, Párizsból. Imádom Fitzgerald-ot, fantasztikus, ahogy írt, minden szava egy darabka múlt, a művei pedig egy szempillantás alatt visszaröpítenek az 1920-as évekbe, könnyedén, légiesen, magával ragadóan.

George R.R. Martin: Trónok harca

EZT MÁR NAGYON ILLENE BEFEJEZNEM, pár hete már olvasom, és annyira tetszik, de egyszerűen nem tudok pár fejezetnél többet befogadni naponta, és 900 oldal körüli, úgyhogy nem csoda, ha ilyen szégyenletes tempót diktálva még mindig csak a 700. oldalon vagyok.

Valami Nabokov

Tegnapelőtt olvastam el a Másenykát és annyira tetszett, hogy muszáj még egy kis Nabokovot tanulmányoznom. Mit ajánlanátok?

Ian McEwan: Vágy és vezeklés

Ez a rohadt film megölt, valószínűleg a könyvvel sem lesz másképp.

Nem tudok tartalmas bejegyzéseket írni mostanában (mégis mikor tudtam?), úgyhogy tessék, egy csodás videó.

Az ötletet igényesen elloptam Pedró komámtól (remélem nem haragszik meg érte és nem rúg majd le az ágyról Balatonon), aztán még Hucinál is láttam, szóval mindkettőt nézzétek meg mert sokkal jobbak az enyémnél. Rájöttem, hogy nem tudom elrendezni szépen, pontosan a dolgaimat, úgyhogy ezt nézzétek el. A többi kép és leírás és egyéb csecsebecse a bővebben után.

felvettek az egyetemre mint a pintyponty, szóval szeptembertől ELTE PPK pszicho-hallgató leszek

ennyi